Füst Figyelő

Füst Figyelő

Davidoff Signature - Norbi véleménye

2018. május 16. - Füst Figyelő

Első ránézésre rögtön megakad a szemünk a gyönyörű, világosbarna borítólevelen és a dupla gyűrűn.
Származási országát tekintve egy dominikai longfillerről beszélünk, ahol a burkolólevél kivételével,(mely ecuadori), 
a felhasznált dohányt a fent említett országban termelték.
Közel 13 cm-es hosszával és 43-as gyűrűméretével, a Corona kategóriába sorolható.

Külseje kifogástalan, amit a Davidoff márkától szinte kötelező elvárni.

Gyújtás előtt illata édeskés-fás.

Közvetlenül gyújtás után kapunk egy finom, érlelt bőrt és némi krémet, ami mellé az első harmad után betársul némi fűszeresség is.
Szerencsére ezek az ízek végigkísérik az egész szivart, a vége felé kiegészülve egy csipetnyi cédrusossággal is.
Ez az ízkombináció személyes kedvenceim egyike és meglehetősen ritka amikor ilyen tökéletes harmóniában van egy szivaron belül.

Erőssége:1/5

Igazán minőségi darab, amely az árában is visszatükröződik.
Ára Magyarországon vásárolva kb. 4000-4500 Ft.

Mindenféleképpen ünnepi alkalmakra ajánlom, egy jobb whisky vagy konyak mellé, de akár egy kávé mellett is megállja a helyét.
Ajándéknak is kiváló.

Fogyasztási idő kb. 40-45 perc.

Macanudo Maduro Diplomat - Norbi Véleménye

Ritka, amikor az ember olyan szivart szív, aminek a az ár-érték aránya megfelel az elvárásoknak.
Ez a helyzet ezzel a "fekete szépséggel" is, kifogástalan ízek, remek kézműves munka teszi ezt a szivart feledhetetlen élménnyé.

Meglehetősen érdekes, nem mindennap találkozik vele az ember, mégis formáját tekintve a Perfecto kategóriába sorolható.
A múlt századforduló elején nagyon kedvelt forma, manapság kihalófélben van, mivel igen nehéz jól megsodorni.

A tölteléklevél Dominikáról és Mexikóból, a kötőlevél Mexikóból, a borítólevél pedig Amerikából kerülnek a szivarra.

A gyűrűje átlagosnak mondható, már szinte "puritán" hatást kelt.
Külseje hibátlan. Sehol egy vastagabb ér vagy levélhiba.

Gyújtás előtt illata földes-kávés, leheletfinomnyi csokoládéval a háttérben.

Kezdésnek az elvárásokhoz hűen kávés ízzel szembesülünk némi keserű utóízzel, ami egyáltalán nem zavaró.
Ahogy haladunk a közepe felé egyre jobban felerősödnek az aromák, az eddig is jelen lévő kávéhoz betársul némi csokoládé is.
A keserű utóíz a közepe felé eltűnik, helyét átveszi egy összetéveszthetetlen, leginkább a medvecukorhoz hasonlító íz, ami a végéig jelen van.
Tekintettel léve arra hogy egy madurót szívunk, a szivarnak van egy természetes édessége is, ami a hosszú érlelési folyamat során
alakul ki.

Erőssége:2/5

Nem hiába mondtam hogy megéri az árát.
Ára Magyarországon vásárolva 2000-2500 Ft.

Annak ellenére hogy egy viszonylag kis méretű szivarról van szó, az érlelésnek köszönhetően igencsak lassan ég, így akár háromnegyed óráig 
is lehet élvezni ha odafigyel az ember.
Kicsit aggódtam az elején a szelelése miatt, mivel eléggé szorosan volt sodorva, de szerencsére nagyon jól teljesített.
Égése kissé egyenetlen, de mindig korrigálja magát, egyszer se kellett újragyújtanom. 

Ajánlom hétköznapi szivarnak, akár kezdőknek is.
Az egyik legjobb szivar kávé mellé amit eddig próbáltam, mindenféleképpen együtt fogyasztva hozzák ki egymás ízeit a legteljesebben.


Fogyasztási idő kb. 40-45 perc.

CAO Pilón Robusto - Robi véleménye

Egy finom, nicaraguai, longfiller szivar.

Illata enyhén csokis, borítólevele ecuadori. Érlelése klasszikus módon történik, amit még a 19 században találták ki: rétegezve, köröket alkotva, egymáson érlelik legalább 18 hónapig, és ez olyan ízeket hoz elő a dohányból, hogy nem győztem ámulni!
Begyújtás után izgalmas ízeket találunk! 

Az elején egyből érezhetjük a csokoládét, enyhén édeskés. A sötét szín miatt erősre számítottam, de nagyon lágy füstje van, nem telít. 
Az első harmad után előjönnek az enyhén fűszeres ízek, amelyek hullámzó erősséggel jönnek elő a csokoládé mellett. 
A felénél ezek a fűszeres ízek olyan kombinációt alkotnak, mintha egy nagyon enyhe after eight lenne a szánkban. 
Égése szép, egyenletes, hamuja szürke, stabil. Passzív füstje is sűrű. 
Az utolsó harmadnál újabb fordulat jön: a fűszeres csoki íze átvált bőrös ízre, ami igazán izgalmassá teszi a szivart. 
Erőssége 1/5. Kávét ajánlok mellé, és kellemes, nyugodt környezetet. Kellemes beszélgetésekhez is javaslom, de leginkább egyedül üldögélve, elgondolkodva javaslom a fogyasztását. Egy méltó jutalom a nap végén, de alkalmakra is kifejeztten ajánlom! kb 1 órán keresztül élvezhetjük ezt a gazdag ízvilágot.
Az egyik kedvenc szivarommá vált, bátran ajánlom a tapasztaltabb szivarosoknak, mert ezt mindenkinek meg kell kóstolnia! 

La Aurora 1495 Churchill - Robi véleménye

Egy tekintélyt parancsoló dominikai szivarral ünnepeltük a karácsonyt, és ideje volt, hogy most megírjam róla a méltó kritikát.
Longfiller, churchill méretű szivarról van szó, az 1495 Series tagja. Illata gyújtás előtt erős bőr és némi kakaó-étcsoki.

Begyújtás után ez felerősödik, igazi, erős, férfias szivar ez. Végig az erős bőr íz dominál, mellette enyhén keserű, mégis érlelt hatású kakaó. Ez a keserű és édes érlelt ízhullámzás folyamatosan kíséri a már említett bőr ízt. 

Füstje sűrű, masszív, hamuja szürke, égése egyenletes. Passzív füstje kellemes, mégis erős illatú.
Telít, erős szivar, ezért az erőssége 3,5/5. Kávéhoz ajánlom és a cukrossága miatt mindenképpen édes bort javaslok, mert harmonizál az ízéhez, és segít a nagy dózisú nikotin ellensúlyozásához. 

Ünnapi szivar! Semmiképpen se próbáljuk ki éhgyomorra! Egy finom, kiadós ebéd utáni pihegésre javaslom. Ennek a szivarnak meg kell adni a módját, nyugodt, barátságos környezet szükségeltetik, mert ezeket az ízeket mindenképpen ki kell élvezni, figyelni kell rájuk. Elszívásához másfél óra szükséges, gyors szívásra egyáltalán nem ajánlott, nyugodt, mély szippantásokat javaslok, ezért is ajánlom hosszú, nyugodt, mély beszélgetésekhez. 

Camacho Criollo Robusto - Robi véleménye

Ismét egy hondurasi szivart kóstoltam, a híres Camacho család Criollo robusto méretű tagját. 

Illata lágy, enyhén krémes, fűszeres. Begyújtás után ugyanez az ízviág köszön vissza, szinte végig enyhén fűszeres, krémes, néha mandulás. Füstje sűrű, kellemes, egyáltalán nem erős. Égése egyenletes, hamuja már-már fehér.

Erőssége 1,5/5, ennek ellenére egy kicsit telít, de bátran szívható. 
Passzív füstje a tábortüzek parazsának illatát idézi. 
Kb 45-50 perc alatt elszívható, de ritkább szívással akár egy órán át élvezhetjük.

Ezt a finom, fűszeres, lágy szivart esti levezetésnek javaslom egy pohár whiskey, vagy édes bor mellé, jutalom lehet egy hosszú nap zárásaként. 

Flor de Copan - Robi véleménye

Különleges, hondurasi longfiller. 
Illata édes, fás. 
Begyújtása után már érezhetőek az alapízei, ami legjobban a fehércsokira emlékeztet, egy kis fehérborsos pikánssággal, enyhén fás. 

Ez az íz végig dominál, nagyon finom, kellemes. Krémes , sűrűs füstje van, hamuja világos szürke. 

Erőssége 1/5, egyáltalán nem bántó, lágy szivar. Finom kávét javasolok hozzá, szokás szerint.

Számomra a végén kicsit unalmas volt, mert nem változott az ízvilága, de arra egyáltalán nem lehet panasz! Elszívása kb 40 percet vesz igénybe, alkalmakkor javaslom, főleg étkezés utáni desszertnek. 

Avo Syncro Nicaragua Toro Tubo - Robi véleménye

Finom nicaraguai, érlelt, longfiller szivar.

Illata erős szivart sejtet. Ezzel szemben a begyújtás után krémes, sűrűs füstöt kapunk, amely egyáltalán nem erős!

Határozottan fűszeres, enyhén borsos, megfoghatatlanul növényes érzetet kelt. Ha költőien akarunk fogalmazni, olyan, mint a nedves, hajnali széna, de ez csak az enyhe utóíze.

Erőssége 1,5/5. Kávé mellé ajánlom, amely egy kis mézzel van édesítve.

Javaslom délutáni beszélgetéshez, vagy egy kora délutáni feltöltődéshez, mert számomra frissítő hatása volt.


Montecristo Petit Tubos- Robi véleménye

Végre elérkezett az idő, hogy egy magasabb kategóriás szivart is megkóstolhassak! 

A híres Montecristo került terítékre, abból is a Petit Tubos verziója. Ez a longfiller szivar le se tagadhatná, hogy kubai, már meggyújtás előtt is erős, de kellemes földes illata van. 

Begyújtás után azt kapjuk, amire számítottunk, igazi földes jegyek dominálnak, és kicsit később ízlelgetve mandulát is kaphatunk. Égése egyenletes, hamuja szürke, és tömör, nem hullik. 
Erőssége számomra 3/5. Ár/érték aránya viszont szintén 3/5, mert bár nagyon finom, de véleményem szerint túl van árazva, ennyi pénzből sokkal finomabb szivarokat is vehettem volna.

A végén enyhe édeskés szegfűszeget érezni, ami meglepő, mégis kellemes zárása volt a szivarozásnak. 

Mellé maximum csak presszókávét javaslok, kevés barnacukorral. Ára miatt csak különleges alkalmakra javaslom, ha olcsóbb lenne, alkalmas lehetne heti rendszerességgel egy vasárnapi hétzáró gondolkodásra, nyugodt beszélgetésre.

Davidoff Demi Tasse Szivarka - Norbi véleménye

Csomagolása minőségi papírdoboz. 
A Davidoff logo és az arany-fehér kombináció már az első pillanattól kezdve eleganciát sugároz.
A doboz 10 darab egyenként celofánba csomagolt szivarkát rejt, ami tovább emeli a luxus érzését.

Gépi sodrású shortfiller, különféle országokból összegyűjtött dohányból.
10,5 cm-es hosszával a nagyobb szivarkák kategóriájába sorolható, a hivatalos megnevezése ennek a méretnek a "Senorita".

A tölteléklevél Indonéziából,Brazíliából és a Karib-térség országaiból származik.
A kötőlevél Jáva szigetéről, a burkolólevél pedig Szumátráról kerül a szivarkára.

A szivarkák külseje nagyon szép annak ellenére, hogy gépi sodrásúak.

Gyújtás előtt nagyon kellemes fűszeres, némi fa.

A Davidoff szakembereit csak dicsérni tudom, ha erre a szivarkára gondolok, mivel egy olyan harmonikus ízvilágot
hoztak létre, amellyel csak kevés méretében hasonló termék tudja felvenni a versenyt.

Valószínűleg a különféle országokból beszerzett dohányok miatt ilyen sokoldalúak az aromái.

Rögtön gyújtás után kezdésnek kapunk egy nagyon lágy, fiatal fás ízt amihez kellő fűszeresség is betársul.
Egészen az első pár percig ezek az ízek dominálnak.
A következőkben ezt a fás-fűszeres ízt átveszi egy nagyon finom édeskés-krémes aroma, amit ha orron keresztül engedünk
ki szinte olyan, mintha valamiféle virágot szagolna a fogyasztó.
Továbbhaladva némi csokoládé is megjelenik, ami tökéletesen kiegészíti a krémes ízt, ami az egész szájüreget bevonja.
A vége felé haladva egy friss, mentás aroma is megjelenik, emellett némi föld.
Lezárásként pedig édes mandula, ami már-már marcipánba is átmegy.
A szivarka egész végig lágy marad, a vége felé se lesz csípős, emellett viszont igazán testes és kiadós.

Meg kell hogy valljam, ritka amikor az ember egy ilyen különlegességgel találkozik ahol ilyen fenséges aromákat
lehet felfedezni.
Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, az egyik legjobb szivarka a piacon.


Erőssége:1,5/5

A minőségnek ára van, ez ebben az esetben is tökéletesen igaz.
Sajnos nem találtam magyar oldalt, ahol feltüntetik az árát, viszont külföldi árát Forintba átszámolva 
körülbelül 6000-6500 Ft.

Ajánlom kávéhoz, de akár egy finom konyakkal, whiskivel is kítűnő párosítás, emellett desszertszivarkának is tökéletes.

Fogyasztási idő kb. 15-20 perc.

 

Cohiba 20 Club Szivarka- Norbi véleménye

Cohiba 20 Club Szivarka

Csomagolása szép papírdoboz, a már megszokottnak mondható aranysárga/fekete-fehér színkombinációval,
rajta pedig a dombornyomott, aranyszínű Taino indián fej található. 

Ugyancsak gépi sodrású, mint a szivarkák nagy része, emellett 100% kubai termék.
Külsejük átlagos.

Gyújtás előtt kifejezetten földes jellegű, mindenféle mellékaromától mentes.

Ízprofilja igencsak sokrétű méretéhez képest.
Kezdésnek száraz növény/széna, ami nemsokára átvált egy igencsak erőteljes fűszeres-fás ízzé.
A közepe felé haladva találkozhatunk földes és némi pörkölt mogyorós aromával is, ami mellé betársul egy nagyon frissítő mentás mellékíz is.
Félreértés ne essék, ez az íz nem annyira domináns, sokkal inkább meghúzódik a háttérben és néha-néha 'feltör' nagyszerűen
kiegészítve a már meglévő földes-fás ízeket.
A vége felé nagyon finom, édes mandulás ízt is felfedezhet a fogyasztó.
Kifejezetten ajánlom az orron keresztüli füst kiengedését, ezáltal az aromák még finomabbá és intenzívebbé válnak.
Égése kifogástalan, nálam egyszer se aludt ki.
Füstje átlagos, nagyon kellemes illattal.

Aki esetleg a kisebbik, azaz mini szivarkákat részesíti előnyben, kapható az ugyanezekkel a tulajdonságokkal bíró
Cohiba mini is, amely csupán méretében és a fogyasztási idejében tér el ettől a szivartól, ezért is nem készítettem
róla külön értékelést.

Erőssége:2/5

Ugyanúgy mint az előző értékeléseimben is, itt is csak ismételni tudnám magamat az ár-érték aránnyal kapcsolatban.
Ez is hasonlóan drága, 4000-4500 Ft, de a 3 szivarka közül talán ez éri meg a legjobban, figyelembe véve az 
aromákat, és az élményt amit nyújt.


Ajánlom kávéhoz, teához, egy hosszabb cigiszünetre, ami után újult erővel láthat munkához az ember.

Fogyasztási idő kb. 10-15 perc.

süti beállítások módosítása